2014. december 28., vasárnap

Új szerkesztő, avagy Lexie színre lép

Aloha, Kedves Olvasók!

A címből is láthatjátok, hogy az új szerkesztő, Lexie - azaz én - megérkezett. Igazán hálás vagyok emiatt, legfőképpen Hallie-nek, hisz ő volt az, aki berakott ebbe a csodás kis közösségbe. 

Ha valaki úgy érzi, kíváncsi rám annak most szólok, a következő pár mondat rólam fog szólni :)

2000. június 15.-én születtem, azaz 14 éves elmúltam. Jelenleg nyolcadik osztályba járok, ugyanis év vesztes vagyok Imádok énekelni, szerepeltem már néhány helyen (Ki mit tud, iskolai gála, stb...), illetve színészképzőbe járok, ha lehet így fogalmazni. Versenyszerűen úsztam kilenc évig, azonban az iskola miatt abba kellett hagyjam két éve ezt a nagyszerű sportot. De most tollasozok, - versenyszerűen - pontosabban egy éve. Emellett zongorázom, szóval széles az érdeklődési köröm. Hobbim, - ugye -, az írás, olvasás, rajzolás, horgászat, éneklés, futás, kutyázás.(Ó igen, van egy yorkshire terrier kiskutyám. Rocky-nak hívják, áprilisban lesz két éves.)
A blogger világban nem tartozok a vér profik közé, de igyekszem mindig a maximumot kihozni magamból. A Honest Critics szerkesztőjeként kérhettek tőlem fejlécet, teljes design átalakítást, és időnként megírok egy-egy kritikát is.


Itt van néhány munkám:
Az első kivételével mind vihető, csak kérlek írd meg :)






Ölel Titeket,

9 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon szépek a munkáid :)
    Az utolsót vinném, ha nem probléma :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedvesem!
      Köszönöm, örömmel tölt el, hogy tetszenek!
      Dicsérendő, hogy szóltál, nyugodtan vidd :)

      Törlés
    2. Így a tisztességes :)
      Jelenleg lehet tőled teljes design átalakítást kérni? Ha igen, milyen e-mail címen?

      Törlés
    3. Lehet :) popalexandra48@gmail.com

      Törlés
    4. Rendben, köszönöm, írtam :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Szia.Vinném utolsó előttit!
    Puszika

    VálaszTörlés
  4. El tudnád küldeni a 2.-nak a karakterét,légyszi?

    VálaszTörlés
  5. Szia!!!
    Nagyon szépek a munkáid, vittem a harmadikat.:)

    VálaszTörlés