2013. október 31., csütörtök

PNG-k

Sziasztok!
Most, hogy már majdnem kihirdettük mindegyik kategóriát, jött hozzánk egy kérés. Éppen ezért hoztam Lora kérésére pár png-t Ebba Zingmark-ról. Remélem jók lesznek és tetszenek! Ha bárki más akar png-ek azokkal is tudunk szolgálni, a "Rendelések" oldalra írhattok ezzel kapcsolatban.






2013. október 30., szerda

# Blogverseny - eredményhirdetés (krimi)

Sziasztok!  Meghoztuk a következő kategória nyerteseit. Három jelentkező volt itt, de sajnálatos módon az egyik blog megszűnt létezni, így maradtak ketten ebben a kategóriában, ezért csak elsőt és második helyezettet tudunk hirdetni!.Azt el kell mondanunk, hogy értékelésnél a fő szempont a történet volt, de azért figyelembe vettük a helyesírást és a kinézetet is, így születettek meg végül az eredmények. Arra kérném a nyerteseket, hogy majd kommentben írják meg kiről/kikről kérik a gif-eket és az első helyezett legyen olyan szíves és a gifek mellett írja meg milyen képet kér (ezt megteheti e-mailban is attól függően, hogy melyik szerkesztőnktől kéri a képét ;)). De nem akarok túl sok időzni a szövegeléssel, gondolom már kíváncsiak vagytok az eredményekre, úgyhogy akkor lásuk is őket.

Második helyezett azaz "A legérdekesebb blog!" címet kiérdemelte: Stay alive
Még nagyobb "virtuális" tapsot neki! Gratulálunk!


éééés......



nem utolsó sorban......




**dobpergés**



Az első helyezett lett azaz "A blogvilág legjobb blogja!" címet teljes mértékben kiérdemelte: Dark fire
Nagyon nagy tapsot és ujjongást *fütyülés* neki! Gratulálunk!


#Blogverseny - eredményhirdetés (sztármentes)

Sziasztok! Megkésve igaz, de megszülettek a helyezések a blogversennyel kapcsolatban.  Öt jelentkező volt itt, de sajnálatos módon az egyik blog megszűnt létezni, egy másik átalakul, harmadikat pedig ki kellett zárnunk, mivel a Cobra 11 szereplői szerepelnek benne. Igen ezt a Stay alive című blogra értem, nem is tudom, hogyan akart ebben a kategóriában jelentkezni! Így maradtak ketten ebben a kategóriában. Csak elsőt és másodikat tudunk hirdetni! Azt el kell mondanunk, hogy értékelésnél a fő szempont a történet volt, de azért figyelembe vettük a helyesírást és a kinézetet is, így születettek meg végül az eredmények. Arra kérném a nyerteseket, hogy majd kommentben írják meg kiről/kikről kérik a gif-eket és az első helyezett legyen olyan szíves és a gifek mellett írja meg milyen képet kér (ezt megteheti e-mailban is attól függően, hogy melyik szerkesztőnktől kéri a képét ;) Jobban örülnénk az e-mailes megoldásnak minden téren vagy írjátok oda a címet, ahova küldhetjük a kész nyereményeket.) De nem akarok túl sok időzni a szövegeléssel, gondolom már kíváncsiak vagytok az eredményekre, úgyhogy akkor lásuk is őket.

Második helyezett azaz "A legérdekesebb blog!" címet kiérdemelte: The stories
Még nagyobb "virtuális" tapsot neki! Gratulálunk!


















éééés......



nem utolsó sorban......




**dobpergés**



 Az első helyezett lett azaz "A blogvilág legjobb blogja!" címet teljes mértékben kiérdemelte: Life is like a headshot
Nagyon nagy tapsot  *ujjongás és fütyülés* neki! Gratulálunk! Személy szerint nekem nagyon tetszett maga a blog kinézete és a bejegyzései is, igaz a szerző valamiért abba hagyta az írást, amit nagyon sajnálok. Remélem hamarosan folytatja!


2013. október 27., vasárnap

# Blogverseny - eredményhirdetés (fantasy)

Sziasztok!
Megkésve igaz, de megszülettek a helyezések a blogversennyel kapcsolatban. Elsőnek a fantasy kategória nyerteseit hirdetjük ki. Folyamatosan hozzuk az eredményeket minden kategóriába külön, ahogy időnk engedi. Egy jelentkező volt ebben a kategóriában úgy, hogy egyértelmű az első helyezés számára. Azt el kell mondanunk, hogy értékelésnél a fő szempont a történet volt, de azért figyelembe vettük a helyesírást és a kinézetet is, így születettek meg végül az eredmények. Arra kérném a nyertest, hogy majd kommentben írja meg kiről/kikről kér a gif-eket és az első helyezett (az egyetlen jelentkező) legyen olyan szíves és a gifek mellett írja meg milyen képet kér (ezt megteheti e-mailban is attól függően, hogy melyik szerkesztőnktől kéri a képét ;) ).



Az első helyezett lett azaz "A blogvilág legjobb blogja!" címet kiérdemelte: Broken wings
Nagyon nagy tapsot *fütyülés* neki! Gratulálunk!

2013. október 25., péntek

Életjel!

Sziasztok drága olvasóink!














Először is nagyon sajnáljuk, hogy csak úgy eltűntünk a blogról!
Másodszor pedig azért írok nektek, mert két közleménnyel tértem vissza! Remélem mindkettőnek örülni fogtok, ha minden jól megy össze is jön, amit tervezek vagyis tervezünk!
1. Belekezdtem a fejléc szerkesztésbe én is, igaz még kezdőként csinálom, de ha úgy van ezek után már tőlem is kérhettek fejléceket! Mutatok nektek egy pár saját szerkesztésűt, remélem nem olyan rossz és elnyeri pár ember tetszését! Ha tőlem kértek írjátok oda a nevem/ e-mailban is írhattok nekem. De legyetek szívesek mindenképpen oda írni a blog linkjét, címét, ki/kik legyenek rajta és milyen típusú legyen/ milyen színvilágot használjak!















2. A másik közlendőm, aminek szerintem sokkal jobban fogtok örülni... Ha minden jól megy hétvégén új design-el térünk vissza és amellett elkezdjük kategóriánként kihirdetni a verseny eredményeit! Remélem most már tényleg sikerül, mivel eléggé rég óta ígérjük nektek.

Egy kis ízelítőként az első kategória a fantasy lesz!













U.i.: Mindenkit értesítünk majd az eredményekről egyfolytában. Kellemes őszi szünetet akiknek lesz, a többieknek pedig Jó hétvégét!











xoxo: Victoria Wolf