2013. december 28., szombat

40. Kritika: Raised in Hell

Blog megtekintéséért katt

Kinézet: Tetszik benne ez az egyszerűség, de valahogy úgy érzem, hogy a fejléc nem illik hozzá. Ha minden fekete-fehér, akkor a fejlécnek is teljesen annak kellene legyen. Az oldalak méretét, ami a fejléc alatt van picivel megnövelhetnéd, hogy érjen teljesen végig,  illetve szerintem felesleges a fehér keret. A képek, amiket a fejezetek elé teszel nem minden esetben kapcsolódnak a történethez. Ami még zavaró kissé számomra, az a nagy távolság, amikor párbeszédbe kezdesz, vagyis az enterek leütésével okozott túl nagy üres hely. Ezeken tudsz változtatni, úgy hogy a bejegyzés írásánál eltávolítod a formázást, ami a sor végén található (ha esetleg nem találnád meg, egy bejegyzésben bemutattam, így ha igényt tartanál rá, szívesen belinkelem neked). Esetleg még a chat lehetne átlátszó, és az olyan szavak, amiken link van lehetne még más színű, mondjuk szürke, mert csak véletlenül találtam meg őket, de másba nem tudok belekötni.

10/8,5

Helyesírás: Helyesen írsz, csak néhol vannak gépelési hibák, amikre majd figyelj. Amit hibának tudok mondani, az a szóköz az írásjelek előtt és után, amit gyakran kiraksz mindkétszer. Erre ügyelj, hogy csak az írásjelek után rakj szóközt, illetve ne használj túl gyakran hármaspontokat, mert az nem illik egy történetbe, kivéve, ha elengedhetetlen. Amire még figyelj, hogy a számokat betűkkel írd (a kornál és a dátumoknál ajánlatos csak számokkal írni). Más hibát nem igazán vettem észre.

10/8,5

Történet: Ritkán találkozok ilyen jól megírt One Direction fanfictionnel, mert a tied az. A fogalmazásmódod nagyon tetszik, úgy írsz, hogy le tudod kötni az olvasó figyelmét, illetve egyedi nagyon a sztori. Tetszett nagyon benne, hogy nem egyből a második fejezetben már szerelmesek a főszereplők, hanem csak később alakul ez ki, lassan és fokozatosan. A szereplők nagyon kidolgozottak, szinte bele tudom élni magam a karakterbe. Viszont vannak hibák is benne. Az egyik ilyen számomra, az amikor az első Niallnél töltött éjszaka után felkel, és a szekrény tele van női ruhákkal, majd előkerül a bőröndje. Az nem furcsa Niallnek, hogy bőrönd van a lánynál, mikor este még nem volt? Nekem kissé az.Volt a csúszdás rész, ahol az egyik fejezetbe azt írtad, hogy csak ők voltak ott, a másik elején pedig, hogy többen is lejöttek a csúszdán, míg Niall odaért. Még egy dolgot jegyeznék meg, hogy James nevét sokszor Peternek írtad, ezt majd javítsd ki. Ennyi, amit hibának találtam, meg néhol vannak szóismétlések, de azokat nagyon kevés helyen fordulnak elő. Nagyon tetszik a történeted, fel is iratkoztam rá. Tetszik az, hogy sok dolgot nyitottan hagysz, és csak később adsz rá válaszokat. Remélem ki fog derülni, hogy James miért is ölte meg a lányt.

10/9 (tízet adnék, csak a hibák miatt, amiket leírtam nem tehetem)

Összesen: 30/26

Remélem nem bántottalak meg a kritikámmal, csak a véleményemet írtam le. A blogodhoz meg csak gratulálni tudok, így tovább, ha kijavítod a dolgokat, amiket leírtam tökéletes lesz.

xoxo,
Hennie S.

1 megjegyzés: